Hírek, felhívások

Szomorúan hallottuk a hírt, Koncz Eta festőművésznek, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör  Ezüst Krúdy Emlékéremmel kitüntetett tagjának halálhírét.
Számos szép kiállításon győgyörködhettünk szép festményeiben.
Emlékét örökre megőrizzük és osztozunk a család gyászában:
             a Krúdy Gyula Irodalmi Kör Elnöksége
                                  és tagsága




* * *

FELHÍVÁS
A „HÁROM ÉS FÉL ÉVTIZED” CÍMMEL TERVEZETT ANTOLÓGIÁBAN
VALÓ RÉSZVÉTELRE

A Krúdy Gyula Irodalmi Kör 2017-ben ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját, és ezen alkalomból „HÁROM ÉS FÉL ÉVTIZED” címmel antológiát kívánunk kiadni a tagjaink közreműködésével.
Az antológiát maximum 400 oldal terjedelműre 2017. szeptemberére kívánjuk elkészíteni, amelyben a Krúdy Gyula Irodalmi Körről, tagjairól, irodalmi és képzőművészeti alkotókról és műveikből, valamint Krúdy Gyula írásaiból szeretnénk egy szép összeállítást közreadni. Lehetőséget biztosítunk néhány, a Körümket segító író, költő, képzőművész alkotásának a bemutatására is. A kiadványunk előkészítése és elkészítése az alkotók és szerkesztők nagyarányú együttműködését teszi szükségessé.
Az antológiában megjelenésre szánt alkotások (vers, próza, fotó- és képzőművészet) a táj-, és hazaszeretet, a szerelem, a vallálossosság, valamint az évszakok témakörökben készüljenek. Köszönettel vesszük Krúdy Gyulával kapcsolatos új alkotásokat is.
A Kör Vezetőségének döntése értelmében a megjelentetést – a korábbi antológiákhoz hasonlóan – csak az alkotók anyagi hozzájárulásával tudjuk megoldani. Mindebből következik, hogy szükséges megismerni az alkotók részvételi és támogatási szándékát. Az alkotók az anyagi hozzájárulás fejében 2 db antológiát kapnak. Újabb példányszámok megvásárlásához 2000,- Ft-os egységáron lehetőséget biztosítunk.
Egy alkotó több műfajban is szerepelhet, maximum 4 oldal terjedelemben. Azt garantáljuk, hogy minden festőművésztől vagy fotóstól legalább 1 oldalnyi színes alkotását közzéteszünk. Az antológiában való megjelenés mennyiségét a Szerkesztőbizottság a beérkezett művek színvonala alapján határozza meg , és eltérhet a 4 oldal terjedelemtől. is.
Az írásos anyagoknál 1 oldalon 12-es betűtípussal és 68 leütéssel (szóköz is beszámítandó!) maximum 37 sor (sorköz is beszámítandó!) lehet!
Minden alkotó a saját műfajában törekedjen művészetének a sokoldalúságát bemutatni! A verset alkotók vegyék számításba azt is, hogy a maximális terjedelemben minél több alkotás szerepeljen, tehát nem csak néhány hosszabb lélegzetű alkotást várunk. 1 vers terjedelme maximum 37 sor lehet, azaz 1 oldal! A szerkesztőbizottság válogatási lehetőségének elősegítése érdekében a verssel szereplők minimum 6 és maximum 9 oldalnyi verset; a prózaírók minimum 2 maximum 4 írást; a képzőművészek pedig minimum 4 maximum 6 színes és/vagy fekete-fehér nagyképbontású fotót küldjenek el kiválasztásra!
Az antológiában megjelenni szándékozók a mellékelt nyilatkozatot 1 példányban
2016. szeptember 25-ig,
az irodalmi alkotásokat 3 gépelt példányban, a képzőművészeti alkotások fotóját 1 példányban, valamint az előbb említett irodalmi és képzőművészeti alkotások anyagát CD-n, a művészeti alkotáso fotóját jpg-n 1 példányban
2016. október 30-ig
szíveskedjenek megküldeni Király Lajos elnök címére ( 1204. Budapest, Ritka utca 5. I/5.).
A képzűmúvészeti alkotások fotóját e-mailen is elküldhetik jpg formátomban kiralylajos47@outlook.hu címre.
A mellékelt megállapodás alapján az antológiához való anyagi hozzájárulást legkésőbb
2016. november 30-ig
kell befizetni a Kör pénztárába, vagy a Krúdy Gyula Irodalmi Kör egyszámlájára átutalni.
(Egyszámla: OTP Bank Nyrt, Budapesti régió, 1033 Bp, Flórián tér 15; 11703006-20030872-es számla).
Az antológia Szerkesztőbizottsága: Kanizsa József, Király Lajos, Tárkányi Imre, Szénási Sándor István..
A KRÚDY GYULA IRODALMI KÖR VEZETŐSÉGE
                                                                                *
NYILATKOZAT




Alulírot.......................................................................................................................nyilatkozom, hogy
a Krúdy Gyula Irodalmi Kör által kiadandó „Három és fél évtized” címmel megjelenő antológiában részt kívánok venni. A feltételeket megismertem, elfogadom, és a határidőket betartom. Kijelentem, hogy a Körnek tagsági díjjal nem tartozom.
Mindezek alapján a 6.000 Ft hozzájárulást befizetem. Amennyiben igényelek ………db plusz példányt 2000 Ft-os egységáron, ennek értékét, …………………….Ft-ot, hozzáadva az előző vállalásomhoz, összesen ……………Ft-ot fogok a
Krúdy Gyula Irodalmi Kör OTP Bank Nyrt Budapesti Régió, 1033 , Budapest, Flórián tér 13
11703006-20030872
számú egyszámlájára átutalni, vagy a Kör pénztárába befizetni antológia támogatás címén
2016. november 30-ig.
A nevemet feltüntetem az átutaláskor a könnyebb azonosítás végett!
Egyben kijelentem, hogy a megjelent alkotásért az önköltséges megjelentetés következtében szerzői honoráriumra nem tartok igényt.
Aláírásommal a fenti nyilatkozatot megerősítem és tudomásul veszem, hogy amennyiben a felhívásban és jelen nyilatkozatban leírtakat nem tartom be, úgy az antológiában való megjelentetésből kizárom magamat.

Budapest, 2016....................................


……………………………………
A nyilatkozó aláírása


Név (olvasható):
Szig.szám:
Lakcím:
Telefonszám:
E-mail cím:


 ***

BÍRÓ ANDRÁS író, költő, újságíró, Érd Város díszpolgára, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör alapító tagja 2016. június 25-én, életének 93. évében elhunyt.


2016. július 12-én az Érdi Köztemetőben a Krúdy Gyula Irodalmi Kör nevében Király Lajos elnök, Kanizsa József titkár, Szénási Sándor István prózaszakosztály vezető és Kreischer Nelly Kör tag (aki fotókat készített) róta le kegyeletét a temetésen és kifejezte részvétét a gyászoló családnak, különösen Marikának Bíró András kedves feleségének.



                                                                            ***

Összes oldalmegjelenítés